KOLLÉGIUMI ESTÉK – ÚJ FOLYAM a Debreceni Református Kollégium Dísztermében 2024. március 11-én hétfőn 19.30-kor

Az ország iskolája | Győri L. János új kollégiumtörténetének bemutatója

„A szerző (…) nemcsak szereti, de érti is az ősi református kollégium lelki és fizikai működését, és ami külön örvendetes, még a régi históriákat is olvasmányosan tálalja. Vagyis diákok éppúgy haszonnal forgathatják a néha áthallásos, néha pedig önmagukban érdekes történeteket, mint a hozzám hasonló öregdiákok, akik valaha ott éltek a kollégium falai között (én például a 42. szobában), de elszakadni máig nem sikerült az emlékektől.” (Szentesi Zöldi László, magyarnemzet.hu)

Az est házigazdája: Dr. Baráth Béla Levente egyháztörténész, a DRHE rektora

Kovács Gergely gimnáziumi magyartanár kérdezi a szerzőn túl a grafikáért és szerkesztésért felelős egykori refis testvérpárt is, Orosz Juditot és Orosz Rebekát.

A Kollégiumi Esték új folyamának nyitó alkalma az előadás-sorozat történetének felidézésével kezdődik, hiszen a 30 évvel ezelőtti – 1993/94-es – tanév szülte a gondolatot, hogy egy protestáns hátterű szabad szellemi fórum adjon lehetőséget a református értelmiség megszólítására.

https://ttre.hu/tartalom/6747/3/keruleti/bemutattak-az-orszag-iskolaja-cimu-konyvet

KOLLÉGIUMI ESTÉK – ÚJ FOLYAM